|
Egyedi igénylők ellenőrzése (a Magyar Államkincstár tájékoztatója)
Ki, meddig és mit ellenőriz? A támogatásra való jogosultságot kérelemre, a kérelem benyújtásának időpontjában fennálló, a fogyasztó által közölt adatok alapján állapítjuk meg. A támogatás jogszerű igénybevételének ellenőrzésére utólagosan kerül sor. Az ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat a Kincstár regionális igazgatóságai az APEH szükség szerinti bevonásával látják el.
A támogatásban részesülő az ellenőrzés során köteles együttműködni az ellenőrzést végző szervvel. Ennek elmulasztása szankciót von maga után. Az ellenőrzés során annak vizsgálatára kerül sor, hogy azok az adatok, amelyet a fogyasztó az igénybejelentésben feltüntetett, a valóságnak megfeleltek-e az igénybejelentés időpontjában. Ezt a támogatásra jogosultnak kell igazolnia, bizonyítania. A vonatkozó 289/2007.(X.31.) Korm. rendelet szerint a jogosultság ellenőrzésére két éven belül kerülhet sor. A jogosultnak a kérelemben foglaltakat megalapozó iratokat két évig meg kell őriznie! Következmények, szankciók Aki az ellenőrzés során nem működik együtt, így pl. felhívásra nem igazolja a kérelemben feltüntetett adatokat, vagy megjelenési kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatás megszüntetése mellett eljárási bírság kiszabására számíthat, amelynek összege 5.000,-Ft-tól 500.000,-Ft-ig terjedhet. Az eljárási bírság ugyanazon támogatást igénybevevővel szemben egy eljárásban többször is kiszabható. Ha megállapításra kerül, hogy a támogatás igénybevétele jogosulatlan volt, akkor egyrészt a támogatás megszüntetésre kerül, másrészt a támogatást vissza kell fizetni, és eljárási bírság kiszabására is sor kerülhet. Súlyosabb a jogosulatlan igénybevétel következménye, ha az ellenőrzés során az is megállapításra kerül, hogy a jogosulatlan igénybevétel a kérelmezőnek felróható. Ebben az esetben a - támogatás megszüntetését meghaladóan - a támogatást a jegybanki alapkamat kétszeresével megemelt összegben kell visszafizetni. Ebben az esetben is sor kerülhet eljárási bírság kiszabására. Aki a jogerősen megállapított visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, vele szemben a követelés adók módjára kerül behajtásra, amiről az APEH gondoskodik.
Újabb hírek:
Korábbi hírek:
|